A tizenkilencedik században a szabadságharc árnyékában megépülhetett a Lánchíd, most a huszonegyedik században nem vagyunk képesek dönteni és felújítani. A politika áldozata lehet az ország, a főváros szimbóluma.

         Ellehet vitatkozni azon, hogy kinek mire van hatásköre, illetékessége, kinek mennyi pénze van és mire. Ahogy azon is, kinek mi a felelőssége, de ettől még a híd nem lesz felújítva. Vita tárgya lehet az is, ki lesz ennek a politikai nyertese, vagy vesztese, a híddal azonban marad minden a régiben.

       Nem legyőzni kellene egymást, hanem a hidat felújítani. Az a baj, hogy a döntési helyzetben lévők nem is tudnak másban gondolkodni, csak ellenzéki és kormánypártokban.

          A Lánchíd többet érdemel, Széchenyi István emléke nemkülönben. 

         Tegyünk róla, hogy ne a kisszerűség győzzön. Erről csak mi tehetünk.

         Egyébként marad a füstölgés.